Újra üres a ház :(

Eljött a tél és elment Jonatán :( Őszintén bevallva nem gondoltam volna, hogy ennyire hiányozni fog. Nagyon megkedveltem a kis sparheltlábút. Igazi kis kópé volt. Amint elkezdte otthon érezni magát, lenyúlta a zoknijaimat, megkóstolta a kispárnámat. De olyan imádni való, hogy nehezen lehet rá haragudni (sőt igazából nem is lehet). És az a jó, hogy a gazdijai is ugyanúgy szeretik, mint én. Ezt nem csak abból gondolom, hogy mikor átadtam nekik, kicsit utánam nézett, de aztán, ment velük szó nélkül (alapvetően őket régebb óta ismeri, mint engem), hanem a ma kapott e-mailből is. Na nem Jona írta saját kezűleg, hanem a gazdi. Olyan szeretettel írja le az első napot, hogy meg is hatódtam. Tényleg. Remélem nem haragszik, ha idemásolok belőle egy kicsit:
"A hazaútat nem annyira értékelte szegénykém, reszketett nagyon, de azért annyira nem volt ideges, hogy a sajtot közben ne egye meg :) A lakást folyamatosan fedezi fel, rögtön tudta, hogy kutyafekhely az övé, és napközben is ott pihen. Első éjjel ralizott a lakásban, folyamatosan kopogott a parkettán, útközben állandóan az arcomba szuszogott. Ma pedig, miután felkeltem, kimentem a mosdóba, mire visszaértem, már az ágy közepén feküdt :) Szépen eszik, kisebb adagokban elfogyaszt egy konzervet. A sétákat is nagyon élvezi. Nagyon sok szeretet ad nekünk, állandóan csóválja a farkát, követ bennünket, de ha úgy látja jónak, visszavonul a fekhelyére pihenni. A nagy ablakban figyeli a tükörképét."
Szóval köszönöm Noémi és Szabolcs az ajándékot, amit kaptam, legfőként pedig a pótanyuka megnevezést és azt, hogy csodás gazdijai vagytok Jonatánnak.
Kis könnycsepp, továbblépés. Egyelőre nincs új lakó, de amint belefér az életembe, lesz megint :)

Parkettpara, örömpisi és összecsiszolódás

Ez biztosan leány mivoltomból adódik, hogy összehasonlítom a jelenlegit a régivel. Nem csupán pasiknál, hanem tappancsosoknál is. Szóval Csoki és Jonatán közös tulajdonsága, hogy mindketten imádni valóak. Erről jut eszembe, hogy még a hónapban tervben van Csokikutya meglátogatása, bár a telefonos hírek alapján boldogan éli a művészkutyák egyáltalán nem unalmas életét a Mátra lábánál:)
Az épített környezethez való hozzáállásuk is hasonló, tekintve, hogy a lépcsőházat egyikük sem zárta a szívébe. Fajtájukból adódóan úgyis szó szerint ölebek a lépcsőzésnél (bár mondjuk a 4.ről le és fel nem olyan boldog dolog, de legalább megvan a napi sport :)), úgyhogy nem is nagyon erőltetem, hogy magától felcaplasson. A lakás viszont már más eset. Csokikutya a lakásban elemében volt, egyből elfoglalta a kanapét, megjelölte a padlót és ez lett az ő nagy kutyaháza:) Ezzel szemben Jonatán körbenézett az előszobában, konyhában, csóvált, örült, de amikor a szobához ért, hoppá. Lecövekelt a küszöbnél és csak a nyakacskáját nyújtogatta mint egy cuki vízszintes nyakú zsiráf (remélem mindenki fejében ugyanaz a kép jelent meg, mint az enyémben :) ). Hívtam kedves szóval, csalogattam kajával, semmi. Majd nagy nehezen simogatással és jutalomszárazkajafalatkákkal sikerült becsalnom a szoba közepére, de megint megtorpant. Úgyhogy úgy döntöttem kivárom, amíg be szeretne jönni, addig pedig manuálisan (értsd. megfogom és becipelem :) )jut el a fotelig minden este, mert éjjel túl hideg van a konyhában. De a fotelt imádja, most is éppen cukin alszik benne. Ja, és Csokkerrel ellentétben nem horkol és nem járkál éjszaka. Persze azért sem, mert a fotelből sem mer kijönni a parkettra. Ez bizony akut parkettpara, azt hiszem. Nah, majd kigyógyul belőle.
Csokival az elején nagy gondot jelentett a szobatisztaság tökéletesítése. Jonatán ezzel szemben tökéletes bokoraljába pisilő, annyira, hogy még a járdára sem tolja, hanem szépen, a homokos részre. Viszont nála meg jelentkezett az örömpisi. Amikor hazaérek és megörül, akkor a hólyag kiürül. Ami nem annyira vicces dolog, főleg, ha a szőnyegen áll éppen. Úgyhogy Réka tanácsára hazaérkezés után lesz egy 5 perces átállási idő, amíg úgy teszek, mintha észre se venném, hogy örül és így majd elmarad az örömpisi. azért remélem még az öröm megmarad :) Ez nekem is ugyanolyan nehéz lesz, hiszen ki ne vakargatná meg egyből a kedvenc sparheltlábúját, amikor hazaér?!
Szóval tökéletes az összhang. Kicsit féltem, hogy mi lesz, ha ellentétben Csokival, ő minden reggel 6kor ébreszt majd, hogy walkingtime van, de nem. Addig alszik, mint én, sőőt :)
Úgyhogy ismét nem tudtam meg pontosan mi is az a tacskótermészet. Vagy legalábbis egyelőre nem :)

Beköltözés

Megérkezett :) Nem Orosházáról, hanem Tárnokról és nem kutyalány, hanem kutyafiú. De szigorúan szálkásszőrűűűűűű tacskó :)
Bővebben majd holnap beszámolok, mert egyelőre sokat akarom simogatni és ez gépelés közben kissé nehézkes. Meg a fogfájásommal is hadakozom, de az sokkal jobb így, hogy a fotelben ott kuporog egy kis tappancsos, név szerint, Jonatán. Mert igen, újra dachshund in the house!!!!

Új tanév :)

Úgy tűnik nemsokára megérkezik a kutykolesz 2. lakója. Természetesen egy tacskó, vagy legalábbis tacskó ősökkel bíró tappancsos. Egyelőre annyit tudok róla, hogy orosházi kutyalány, bár annak idején Csoki is Tündiként indult, úgyhogy biztosat csak majd akkor tudok, ha itt kuporog a fotelben mellettem:)

Csoki otthonra lelt :)

Amikor először jelentkeztek be Csokiért, talán április környékén, megmutattam a családnak. Nagyon tündérek voltak, hoztak neki Pedigree kutyakaját - akkor még nem volt táposkutyus, úgyhogy ehetett bármit -, de látszott, hogy nem ők lesznek az igaziak. A második család már az igazinak tűnt. De végül is az Apuka egy nagyobb testű ebet szeretett volna. Csoki viszont annyira elbűvölte az Anyukát, hogy bár nem fogadták örökbe, de hoztak ajándékba egy zacskó tápot neki és az alapítványt is támogatták egy összeggel. A harmadik érdeklődés már Ausztriából jött és nagyon komolynak tűnt. Ráadásul én is egy hosszabb útra készültem, úgyhogy - bár a szívemhez nőtt őCsokisága - azt gondoltam, hogy itt az idő, el kell szakadnunk egymástól. Tanítottam neki pár német szót: Komm! Sitz! és a megbeszélt időpontban levittem Rékáéknak, hogy vigyék át a határon és adják oda az új, szerető családjának. Utolsó éjjel persze fölengedtem az ágyamba, mert mégiscsak utolsó éjjel, kéremszépen. És reggel levittem, elbúcsúztam, de Csokikutya nem nagyon mutatott szomorúságot, biztos ő már érezte, hogy nem egy életre megy el, csak pár órára Rékáékkal kirándulni egyet :) Mert a család, aki várta, végül is nem várta. Az utolsó pillanatban lemondta. És itt jön be egy másik szál...
A volt barátom párszor találkozott Csokival és igen jól elvoltak. Mikor felhívtam, hogy mégsem megy Csoki Ausztriába, megkérdezte, hogy miért nem jön ide - ti. ő vidéken él. Mondtam neki, hogy egy szavába került, mert én úgyis most elutazom és addig szívesen rá bíznám az ebet, mert nem igazán tudom magammal vinni. Bár eljátszottam a gondolattal, de 10 nap vonatozás nem hiszem, hogy jót tett volna neki, és a Notre Dame-ban sem látták volna szívesen :) Úgyhogy leköltözött a Mátra lábához, egy festőműterembe, ahol az ideiglenesgazdit ideiglenesen helyettesítő gazdi egész nap vele volt, este meg nagyokat sétáltak a Mátrában és autóztak, amiért Csoki kifejezetten rajong. Így ment ez míg én barangoltam a világban. Majd mikor hazajöttem és kérdeztem, hogy mikor hozzam el a kutyát éreztem, hogy soha. Mert ők már nagyon megszerették egymást. Úgyhogy hétvégén viszem az örökbefogadási nyilatkozatot. Csokikutya, akárcsak Picasso kutyája, művészkutya lett.
Jó érzés, hogy jó helyre került, hogy mindig meglátogathatom, ha akarom és hogy tényleg egy számomra kedves ember és egy számomra kedves kutya ennyire egymásra talált. És főként köszönöm Rékáéknak, hogy Csoki az életem része lehetett:)
Ezzel egyelőre el is jött a happy end.
Hogy később lesz-e még lakója a kuttykolesznek? Biztos vagyok benne, hogy igen, csak most kicsit csavargok a világban :)

Kutyaszokások

A minap gondolkodtam el azon, hogy Csokikutyával már lassan 5 hónapja élek együtt. Ez hosszabb, mint életem 2. legtartósabb párkapcsolata, úgyhogy nagy idő :) ezalatt pedig, akárcsak az emberi kapcsolatokban nálunk is kialakultak rituálék.

Reggelenként, felugrik két lábbal az ágyamra (elég, ha a kanapé az övé, az ágyamat nem adom:) ) és nyüszít, hogy ő már felébredt és kezdjük el a napot. Kicsit megpaskolom félálomban a fejét, hogy persze-persze, aztán befordulok és alszom tovább. Erre ő befekszik az ágyam alá és alszik ő is kb. délig. Úgyhogy szerencsére nem olyan koránkelő fajta. Sőt egyszer, mikor éjszakába, sőt hajnalba nyúlóan írtam és reggel korán kellett kelnem 4 óra alvás után fel sem tudtam ébreszteni, hogy levigyem sétálni. Így volt ez, mikor rendes időben lefeküdtem, de hajnali fél7kor kellett felkelnem. A kutyát nem hatotta meg sem a póráz sem a macskaüldözési lehetőség; úgy kellett kirángatnom az ajtón :)

A sétáltatásról jut eszembe egy másik cuki szokása. Bár a barátnőm - akinél néha vendégeskedik, mikor nem érek rá - agybajt kap tőle, de engem nem zavar, hogy egyik kommunikációs eszköze a nyalás. Na, nem képletesen. Ha akar valamit jön és először a lábamhoz nyomkodja az orrát, aztán nyalogatja a lábam. Persze, ez kicsit gusztustalan, így általában ezzel a módszerrel eléri a célját, mert bármit is csinálok a gépnél, inkább elkezdek vele játszani vagy leviszem sétálni. Az viszont egyenesen übercuki, mikor ráakasztom a pórázát és megnyalja a kezem. Olyan köszönetképpen :)

Séta közben, ha nincs kedve kutyákkal találkozni, úgy tesz, mintha meg sem látná a szembejövő kutyát csak teljesen spontán ő inkább a következő sarkon lefordulna. Ha pedig nincs menekvés, akkor egyszerűen nem veszi észre a szembe jövőt, de még akkor sem, ha már mellette van, vagy ugatja, vagy nyüszít vagy bármi. Amiről nem vesz tudomást, az nincs és kész :)

A sétán kívüli időszakokat vagy játékkal tölti, amit a szomszéd nagyon szerethet, vagy alszik. A játékai: egy IKEAs párna, amit olyan jó széttépni darabokra, valamint egy rongy és egy félliteres kólás üveg. Valami miatt a pet palackok iránt mérhetetlen vonzalmat érez és órákon keresztül el tudja rugdosni, harapdálni, visszahozni őket. Eldobni még nem tudja, az az én részem a játékban :)

Ha meg nem játszik, mint a legtöbb szobakutya, alszik. Eleinte úgy tudott csak aludni, ha valamije hozzám ért. Általában ez a hátsó lába volt. A legviccesebb alvási póz, amikor a hátán fekszik és mind a négy lábát a plafon felé mereszti. Olyankor nagyon vicces. És olyankor szokott horkolni is, háton fekve :) Na nem nagyon, csak úgy szolidan, néha azért beletéve egy-két horkantást. De nem ez az egyetlen "férfi" szokása. Kaja után pl. odajön megköszönni a kaját, hozzám nyomkodja az orrát és büfög egy szép nagyot :) De szerencsére a másik irányból nem ereget kis galambokat, ami viszont elég sok kutyára jellemző. Úgyhogy alapvetően jól nevelt úri kutya :)

És hogy hiányozni fog-e az orrnyomkodás és a tacskóhorkolás? Biztosan fog. De a végleges boldog-gazdival is biztosan kialakítanak rituálékat, csak előbb egymásra kell találniuk...

Csokker nyaralt

Míg én a családdal Prágában, Csokikutya vidéken nyaralt. 5 napot töltött Tóbiással, a labradorral, egy kertes házban. Kicsit féltettem is a másik kutyától, de a tacskóvér kijött és első este elkergette Tóbiást a vacsijától. Na nem Csoki diétás tápjától, hanem a saját jól megérdemelt kajájától. Úgyhogy hamar leuralta, hiába a méretkülönbség :)

Az erdőjárást is megkedvelte, csak a toklászok és a kullancsok is megkedvelték őt :( Úgyhogy erdő kompatibilis ugyan, de azért lakáskutya a javából :)

Persze azért a kinti kutya házat is befoglalta:

Hát így nyaralt Csokikutya.