Eljött a tél és elment Jonatán :( Őszintén bevallva nem gondoltam volna, hogy ennyire hiányozni fog. Nagyon megkedveltem a kis sparheltlábút. Igazi kis kópé volt. Amint elkezdte otthon érezni magát, lenyúlta a zoknijaimat, megkóstolta a kispárnámat. De olyan imádni való, hogy nehezen lehet rá haragudni (sőt igazából nem is lehet). És az a jó, hogy a gazdijai is ugyanúgy szeretik, mint én. Ezt nem csak abból gondolom, hogy mikor átadtam nekik, kicsit utánam nézett, de aztán, ment velük szó nélkül (alapvetően őket régebb óta ismeri, mint engem), hanem a ma kapott e-mailből is. Na nem Jona írta saját kezűleg, hanem a gazdi. Olyan szeretettel írja le az első napot, hogy meg is hatódtam. Tényleg. Remélem nem haragszik, ha idemásolok belőle egy kicsit:
"A hazaútat nem annyira értékelte szegénykém, reszketett nagyon, de azért annyira nem volt ideges, hogy a sajtot közben ne egye meg :) A lakást folyamatosan fedezi fel, rögtön tudta, hogy kutyafekhely az övé, és napközben is ott pihen. Első éjjel ralizott a lakásban, folyamatosan kopogott a parkettán, útközben állandóan az arcomba szuszogott. Ma pedig, miután felkeltem, kimentem a mosdóba, mire visszaértem, már az ágy közepén feküdt :) Szépen eszik, kisebb adagokban elfogyaszt egy konzervet. A sétákat is nagyon élvezi. Nagyon sok szeretet ad nekünk, állandóan csóválja a farkát, követ bennünket, de ha úgy látja jónak, visszavonul a fekhelyére pihenni. A nagy ablakban figyeli a tükörképét."
Szóval köszönöm Noémi és Szabolcs az ajándékot, amit kaptam, legfőként pedig a pótanyuka megnevezést és azt, hogy csodás gazdijai vagytok Jonatánnak.
Kis könnycsepp, továbblépés. Egyelőre nincs új lakó, de amint belefér az életembe, lesz megint :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése