Újra üres a ház :(

Eljött a tél és elment Jonatán :( Őszintén bevallva nem gondoltam volna, hogy ennyire hiányozni fog. Nagyon megkedveltem a kis sparheltlábút. Igazi kis kópé volt. Amint elkezdte otthon érezni magát, lenyúlta a zoknijaimat, megkóstolta a kispárnámat. De olyan imádni való, hogy nehezen lehet rá haragudni (sőt igazából nem is lehet). És az a jó, hogy a gazdijai is ugyanúgy szeretik, mint én. Ezt nem csak abból gondolom, hogy mikor átadtam nekik, kicsit utánam nézett, de aztán, ment velük szó nélkül (alapvetően őket régebb óta ismeri, mint engem), hanem a ma kapott e-mailből is. Na nem Jona írta saját kezűleg, hanem a gazdi. Olyan szeretettel írja le az első napot, hogy meg is hatódtam. Tényleg. Remélem nem haragszik, ha idemásolok belőle egy kicsit:
"A hazaútat nem annyira értékelte szegénykém, reszketett nagyon, de azért annyira nem volt ideges, hogy a sajtot közben ne egye meg :) A lakást folyamatosan fedezi fel, rögtön tudta, hogy kutyafekhely az övé, és napközben is ott pihen. Első éjjel ralizott a lakásban, folyamatosan kopogott a parkettán, útközben állandóan az arcomba szuszogott. Ma pedig, miután felkeltem, kimentem a mosdóba, mire visszaértem, már az ágy közepén feküdt :) Szépen eszik, kisebb adagokban elfogyaszt egy konzervet. A sétákat is nagyon élvezi. Nagyon sok szeretet ad nekünk, állandóan csóválja a farkát, követ bennünket, de ha úgy látja jónak, visszavonul a fekhelyére pihenni. A nagy ablakban figyeli a tükörképét."
Szóval köszönöm Noémi és Szabolcs az ajándékot, amit kaptam, legfőként pedig a pótanyuka megnevezést és azt, hogy csodás gazdijai vagytok Jonatánnak.
Kis könnycsepp, továbblépés. Egyelőre nincs új lakó, de amint belefér az életembe, lesz megint :)

Parkettpara, örömpisi és összecsiszolódás

Ez biztosan leány mivoltomból adódik, hogy összehasonlítom a jelenlegit a régivel. Nem csupán pasiknál, hanem tappancsosoknál is. Szóval Csoki és Jonatán közös tulajdonsága, hogy mindketten imádni valóak. Erről jut eszembe, hogy még a hónapban tervben van Csokikutya meglátogatása, bár a telefonos hírek alapján boldogan éli a művészkutyák egyáltalán nem unalmas életét a Mátra lábánál:)
Az épített környezethez való hozzáállásuk is hasonló, tekintve, hogy a lépcsőházat egyikük sem zárta a szívébe. Fajtájukból adódóan úgyis szó szerint ölebek a lépcsőzésnél (bár mondjuk a 4.ről le és fel nem olyan boldog dolog, de legalább megvan a napi sport :)), úgyhogy nem is nagyon erőltetem, hogy magától felcaplasson. A lakás viszont már más eset. Csokikutya a lakásban elemében volt, egyből elfoglalta a kanapét, megjelölte a padlót és ez lett az ő nagy kutyaháza:) Ezzel szemben Jonatán körbenézett az előszobában, konyhában, csóvált, örült, de amikor a szobához ért, hoppá. Lecövekelt a küszöbnél és csak a nyakacskáját nyújtogatta mint egy cuki vízszintes nyakú zsiráf (remélem mindenki fejében ugyanaz a kép jelent meg, mint az enyémben :) ). Hívtam kedves szóval, csalogattam kajával, semmi. Majd nagy nehezen simogatással és jutalomszárazkajafalatkákkal sikerült becsalnom a szoba közepére, de megint megtorpant. Úgyhogy úgy döntöttem kivárom, amíg be szeretne jönni, addig pedig manuálisan (értsd. megfogom és becipelem :) )jut el a fotelig minden este, mert éjjel túl hideg van a konyhában. De a fotelt imádja, most is éppen cukin alszik benne. Ja, és Csokkerrel ellentétben nem horkol és nem járkál éjszaka. Persze azért sem, mert a fotelből sem mer kijönni a parkettra. Ez bizony akut parkettpara, azt hiszem. Nah, majd kigyógyul belőle.
Csokival az elején nagy gondot jelentett a szobatisztaság tökéletesítése. Jonatán ezzel szemben tökéletes bokoraljába pisilő, annyira, hogy még a járdára sem tolja, hanem szépen, a homokos részre. Viszont nála meg jelentkezett az örömpisi. Amikor hazaérek és megörül, akkor a hólyag kiürül. Ami nem annyira vicces dolog, főleg, ha a szőnyegen áll éppen. Úgyhogy Réka tanácsára hazaérkezés után lesz egy 5 perces átállási idő, amíg úgy teszek, mintha észre se venném, hogy örül és így majd elmarad az örömpisi. azért remélem még az öröm megmarad :) Ez nekem is ugyanolyan nehéz lesz, hiszen ki ne vakargatná meg egyből a kedvenc sparheltlábúját, amikor hazaér?!
Szóval tökéletes az összhang. Kicsit féltem, hogy mi lesz, ha ellentétben Csokival, ő minden reggel 6kor ébreszt majd, hogy walkingtime van, de nem. Addig alszik, mint én, sőőt :)
Úgyhogy ismét nem tudtam meg pontosan mi is az a tacskótermészet. Vagy legalábbis egyelőre nem :)

Beköltözés

Megérkezett :) Nem Orosházáról, hanem Tárnokról és nem kutyalány, hanem kutyafiú. De szigorúan szálkásszőrűűűűűű tacskó :)
Bővebben majd holnap beszámolok, mert egyelőre sokat akarom simogatni és ez gépelés közben kissé nehézkes. Meg a fogfájásommal is hadakozom, de az sokkal jobb így, hogy a fotelben ott kuporog egy kis tappancsos, név szerint, Jonatán. Mert igen, újra dachshund in the house!!!!

Új tanév :)

Úgy tűnik nemsokára megérkezik a kutykolesz 2. lakója. Természetesen egy tacskó, vagy legalábbis tacskó ősökkel bíró tappancsos. Egyelőre annyit tudok róla, hogy orosházi kutyalány, bár annak idején Csoki is Tündiként indult, úgyhogy biztosat csak majd akkor tudok, ha itt kuporog a fotelben mellettem:)

Csoki otthonra lelt :)

Amikor először jelentkeztek be Csokiért, talán április környékén, megmutattam a családnak. Nagyon tündérek voltak, hoztak neki Pedigree kutyakaját - akkor még nem volt táposkutyus, úgyhogy ehetett bármit -, de látszott, hogy nem ők lesznek az igaziak. A második család már az igazinak tűnt. De végül is az Apuka egy nagyobb testű ebet szeretett volna. Csoki viszont annyira elbűvölte az Anyukát, hogy bár nem fogadták örökbe, de hoztak ajándékba egy zacskó tápot neki és az alapítványt is támogatták egy összeggel. A harmadik érdeklődés már Ausztriából jött és nagyon komolynak tűnt. Ráadásul én is egy hosszabb útra készültem, úgyhogy - bár a szívemhez nőtt őCsokisága - azt gondoltam, hogy itt az idő, el kell szakadnunk egymástól. Tanítottam neki pár német szót: Komm! Sitz! és a megbeszélt időpontban levittem Rékáéknak, hogy vigyék át a határon és adják oda az új, szerető családjának. Utolsó éjjel persze fölengedtem az ágyamba, mert mégiscsak utolsó éjjel, kéremszépen. És reggel levittem, elbúcsúztam, de Csokikutya nem nagyon mutatott szomorúságot, biztos ő már érezte, hogy nem egy életre megy el, csak pár órára Rékáékkal kirándulni egyet :) Mert a család, aki várta, végül is nem várta. Az utolsó pillanatban lemondta. És itt jön be egy másik szál...
A volt barátom párszor találkozott Csokival és igen jól elvoltak. Mikor felhívtam, hogy mégsem megy Csoki Ausztriába, megkérdezte, hogy miért nem jön ide - ti. ő vidéken él. Mondtam neki, hogy egy szavába került, mert én úgyis most elutazom és addig szívesen rá bíznám az ebet, mert nem igazán tudom magammal vinni. Bár eljátszottam a gondolattal, de 10 nap vonatozás nem hiszem, hogy jót tett volna neki, és a Notre Dame-ban sem látták volna szívesen :) Úgyhogy leköltözött a Mátra lábához, egy festőműterembe, ahol az ideiglenesgazdit ideiglenesen helyettesítő gazdi egész nap vele volt, este meg nagyokat sétáltak a Mátrában és autóztak, amiért Csoki kifejezetten rajong. Így ment ez míg én barangoltam a világban. Majd mikor hazajöttem és kérdeztem, hogy mikor hozzam el a kutyát éreztem, hogy soha. Mert ők már nagyon megszerették egymást. Úgyhogy hétvégén viszem az örökbefogadási nyilatkozatot. Csokikutya, akárcsak Picasso kutyája, művészkutya lett.
Jó érzés, hogy jó helyre került, hogy mindig meglátogathatom, ha akarom és hogy tényleg egy számomra kedves ember és egy számomra kedves kutya ennyire egymásra talált. És főként köszönöm Rékáéknak, hogy Csoki az életem része lehetett:)
Ezzel egyelőre el is jött a happy end.
Hogy később lesz-e még lakója a kuttykolesznek? Biztos vagyok benne, hogy igen, csak most kicsit csavargok a világban :)

Kutyaszokások

A minap gondolkodtam el azon, hogy Csokikutyával már lassan 5 hónapja élek együtt. Ez hosszabb, mint életem 2. legtartósabb párkapcsolata, úgyhogy nagy idő :) ezalatt pedig, akárcsak az emberi kapcsolatokban nálunk is kialakultak rituálék.

Reggelenként, felugrik két lábbal az ágyamra (elég, ha a kanapé az övé, az ágyamat nem adom:) ) és nyüszít, hogy ő már felébredt és kezdjük el a napot. Kicsit megpaskolom félálomban a fejét, hogy persze-persze, aztán befordulok és alszom tovább. Erre ő befekszik az ágyam alá és alszik ő is kb. délig. Úgyhogy szerencsére nem olyan koránkelő fajta. Sőt egyszer, mikor éjszakába, sőt hajnalba nyúlóan írtam és reggel korán kellett kelnem 4 óra alvás után fel sem tudtam ébreszteni, hogy levigyem sétálni. Így volt ez, mikor rendes időben lefeküdtem, de hajnali fél7kor kellett felkelnem. A kutyát nem hatotta meg sem a póráz sem a macskaüldözési lehetőség; úgy kellett kirángatnom az ajtón :)

A sétáltatásról jut eszembe egy másik cuki szokása. Bár a barátnőm - akinél néha vendégeskedik, mikor nem érek rá - agybajt kap tőle, de engem nem zavar, hogy egyik kommunikációs eszköze a nyalás. Na, nem képletesen. Ha akar valamit jön és először a lábamhoz nyomkodja az orrát, aztán nyalogatja a lábam. Persze, ez kicsit gusztustalan, így általában ezzel a módszerrel eléri a célját, mert bármit is csinálok a gépnél, inkább elkezdek vele játszani vagy leviszem sétálni. Az viszont egyenesen übercuki, mikor ráakasztom a pórázát és megnyalja a kezem. Olyan köszönetképpen :)

Séta közben, ha nincs kedve kutyákkal találkozni, úgy tesz, mintha meg sem látná a szembejövő kutyát csak teljesen spontán ő inkább a következő sarkon lefordulna. Ha pedig nincs menekvés, akkor egyszerűen nem veszi észre a szembe jövőt, de még akkor sem, ha már mellette van, vagy ugatja, vagy nyüszít vagy bármi. Amiről nem vesz tudomást, az nincs és kész :)

A sétán kívüli időszakokat vagy játékkal tölti, amit a szomszéd nagyon szerethet, vagy alszik. A játékai: egy IKEAs párna, amit olyan jó széttépni darabokra, valamint egy rongy és egy félliteres kólás üveg. Valami miatt a pet palackok iránt mérhetetlen vonzalmat érez és órákon keresztül el tudja rugdosni, harapdálni, visszahozni őket. Eldobni még nem tudja, az az én részem a játékban :)

Ha meg nem játszik, mint a legtöbb szobakutya, alszik. Eleinte úgy tudott csak aludni, ha valamije hozzám ért. Általában ez a hátsó lába volt. A legviccesebb alvási póz, amikor a hátán fekszik és mind a négy lábát a plafon felé mereszti. Olyankor nagyon vicces. És olyankor szokott horkolni is, háton fekve :) Na nem nagyon, csak úgy szolidan, néha azért beletéve egy-két horkantást. De nem ez az egyetlen "férfi" szokása. Kaja után pl. odajön megköszönni a kaját, hozzám nyomkodja az orrát és büfög egy szép nagyot :) De szerencsére a másik irányból nem ereget kis galambokat, ami viszont elég sok kutyára jellemző. Úgyhogy alapvetően jól nevelt úri kutya :)

És hogy hiányozni fog-e az orrnyomkodás és a tacskóhorkolás? Biztosan fog. De a végleges boldog-gazdival is biztosan kialakítanak rituálékat, csak előbb egymásra kell találniuk...

Csokker nyaralt

Míg én a családdal Prágában, Csokikutya vidéken nyaralt. 5 napot töltött Tóbiással, a labradorral, egy kertes házban. Kicsit féltettem is a másik kutyától, de a tacskóvér kijött és első este elkergette Tóbiást a vacsijától. Na nem Csoki diétás tápjától, hanem a saját jól megérdemelt kajájától. Úgyhogy hamar leuralta, hiába a méretkülönbség :)

Az erdőjárást is megkedvelte, csak a toklászok és a kullancsok is megkedvelték őt :( Úgyhogy erdő kompatibilis ugyan, de azért lakáskutya a javából :)

Persze azért a kinti kutya házat is befoglalta:

Hát így nyaralt Csokikutya.

Csoki bandázik

Csoki-tabló

Ami kimaradt az 1. napból

Az első találkozás varázsát ki is hagytam az 1. napi bejegyzésből, pedig tanulságos volt.
Ugyan nem volt sok időm, hogy elképzeljem milyen lesz az első találkozás a szálkás szőrű ebemmel, de mivel elég jó a fantáziám azért el-el álmodoztam. Ugyan nem fut majd felém, mint Lassie, mikor hazatért, de minimum megszagolgatja a kezemet és megérzi, hogy jó fej vagyok és már mászik is a térdemre. E helyett Csoki igen visszafogott volt, mondjuk nem csodálom, egy Szolnok-Budapest állatorvos kör után én is ilyen visszafogott lettem volna, sőt...Viszont egy szó nélkül eljött velem, mikor az alapítvány segítője odaadta a pórázát és a cuccokat. Még egy rövid fényképezés, aminél nem volt túl segítőkész és már indulhattam is első utamra kis védencemmel. Arra viszont nem számítottam, hogy kellene vinnem magammal kakizacsit, mikor elindulok lefele átvenni Csokikutyát és a dolgait. Merthogy Csokikutya kb 20 méter után könnyített magán, mégpedig a nagyobbik félét csinálta. Ezzel nem is volt gond, csak hát ugye zacsi sehol. Úgyhogy maradt a több darab többrétegű papírzsepi és az alatt a pár száz méter alatt, míg találtam egy kukát, megszokhattam a szagot, amit szerencsére azóta sem érzek a lakásban:)Úgyhogy a következő koleszlakóhoz már zacsival érkezek az első találkozásra is...

1. nap a Gyarmatstreeti kutykoleszben

A kezdetek nem mentek zökkenőmentesen. Először is úgy volt, hogy Tündi érkezik hozzám, aki egy rövid szőrű, zsemleszínű tacskólány. Szombaton ébresztett az alapítvány munkatársa, hogy 4 körül akkor hozzák. Kipattantam az ágyból és a lakást kutyaparadicsommá változtattam. Vagyis inkább olyanná, hogy sem a cuccokban, sem magában ne tudjon kárt tenni az eb. Az Animal Planet különböző kutyasorozataiból magamba szívott tudást előhívtam és mindent székre pakoltam. A sálaimnak otthont adó papírdobozt, a műteremből éppen most nappalivá alakult, de még mindennel tele levő szobában a vásznakat, festékeket, kereteket asztalokra és székekre pakoltam. A fürdőszobában a nyitott tárolót, ami tele van kemikáliával feltettem a mosógépre, ott nem fogja elérni. Mikor a barátnőmet megkérdeztem, aki gyakorlott kutyatartó, hogy a hosszabbítókat is felrakjam-e, mert beledughatja a kis nóziját és megcsapja az áram, akkor már éreztem, hogy kicsit túllihegtem a témát. Azért még felporszívóztam, felmostam, nehogy a mindenhova beszagoló kis orrba belefussanak a pororoszlánok. Aztán 4 körül csöngött a telefon, hogy Tündikutya elkezdett tüzelni...De ha gondolom holnap jön egy szálkás szőrű kan Szolnokról. Hát gondoltam, ha így lett, akkor nem kötöm én az ebet a karóhoz (stílszerűen szólva), hanem elfogadom, hogy Tündikutya visszavonta a jelentkezési lapját és más adta be helyette a koleszhelyre.
Úgyhogy ma délután megérkezett Csoki Simon, akinek ugye a neve még képlékeny, és beköltözött a kis kutyatányérkájával, kutyapárnájával és pokrócával. Meglepően aranyosak és bőkezűek az alapítvány munkatársai. Úgyhogy a menza el van látva rendesen koszttal. A kvártélyt meg azzal alakította ki az eb, hogy amint belépett a nappali közepére eresztett csak pár cseppet. Gondoltam, hogy ez azt jelenti, hogy itthon érzi magát. Aztán a 4. ilyen után kicsit leszidtam, amire hozzám bújt, úgyhogy tudtam, hogy el vagyok veszve. 10 másodpercig nem simogattam meg, de utána szent volt a béke. Hihetetlen ragaszkodó és nagyon követeli a figyelmet. Ez nem tudom, hogy csak az elején van-e így, amíg meg nem győzöm róla, hogy itt biztonságban van, vagy végig ilyen lesz. Mert akkor szépen lassan megtanítom neki, hogy nem csak ő van a világon. dolgoztam a gépen és ő mellém ugrott a kanapéra, ahova már le is tettem a kutyaplédjét és nyüszögött, hogy foglalkozzak vele, ne csak a gépet verjem. Úgyhogy, labda híján egy IKEA-s fonott kosárka tetejével kezdtünk el gurigázni, amit vissza is hozott. Alapvetően jól nevelt és jó szándékú állatka, a tacskómakacsság tüneteit még nem mutatja. Az általam kedvelt ruhacibálásra egyelőre még nem tudtam rávenni.
Csak még meg kell szokja új környezetét. Mivel Szolnokról érkezett, kapott oltásokat a dokibácsinál és utána jött ide, elég sűrű napja volt. Úgyhogy be is aludt a kanapén mellettem, csakhogy egyszer arra ébredt, hogy lecsúszott róla. Nagyon édes volt. Koppant a hátsó lába és nagyon meglepődött. Megnyugtattam, hogy csak lecsúszott, másszon vissza, de lehetőleg keresztbe feküdjön, ne hosszába. Úgyhogy ezt is tette és el is aludt.
Még az érkezés körülményeiből azt kihagytam, hogy mint a vidéki kutyák általában, és most elnézést a vidéki lakótelepi ebektől, nagyon megijedt a lépcsőháztól. Kb a 4. lépcsőfok után azt gondolta, hogy eddig és nem tovább. Na gondoltam, akkor itt nem segít más, csak mint a férfiaknál. Ha el akarunk érni valamit vagy kaja vagy szeretet. Mivel nem főzök olyan jól, most is inkább a szeretet alkalmaztam. Simi, biztatás és be is indult. Néha még megállt, de egy kis további simi után mehettünk tovább. A nehezítés csak az volt, hogy nálam volt az összes cucca, úgyhogy egy nem tudtam rendesen tartani a cuccát, simizni és fogni a pórázát. De mivel elég biztonságos környéken lakunk a cuccát otthagytam és mikor nekiindult, visszamentünk egy emelet érte. A lakásban már elemében volt:)
Azóta lementünk boltba és a második körül megint simire volt szükség a továbbhaladáshoz. De sikeresen felértünk. A kutyák amúgy tényleg nem tudják megkülönböztetni az emeleteket. Az alsó szomszédnál mindenképp meg akart állni...Persze én is gyakran gondolok arra, hogy a 4. emeleti kilátás nem mindig kárpótol a megmászott lépcsőkért...Úgy látom ő is földszinti koleszszobát szeretett volna:)
A boltba viszont átéltem, amit egy kezdő anyuka, csak kicsiben. Nem lehetett bevinni és ki kellett kötnöm. Elmondtam neki, hogy mindjárt jövök, de kb. percenként rohantam ki a kisboltból, hogy biztos elvitték, elszabadult és elütötte egy autó és mindenfélét vizionáltam, mint a Képzelt riportban Eszter férje:
Meg akarom találni Esztert, mielőtt megfázik,
tüdőgyulladást kap, éhen hal, valaki leüti, vízbe
fullad, elgázolják, erőszakot követnek el rajta,
mielőtt szájába nyomják az első marihuánacigarettát,
vagy májgyulladást kap egy sterizilálatlan fecskendőtől.
Mondjuk ezek reális félelmek a műben...A lényeg, hogy szerencsére a kisboltban ismernek annyira, hogy nem néztek teljesen hülyének, hogy percenként kirohantam és mondtam is, hogy hát a kutyusom és annyira félek, hogy traumatizálom egyből az első napon. És persze az előttem álló kártyával fizetett. De én letettem a cuccokat a pultra és rohantam kifele, aztán vissza, fizetés és sűrű elnézéskérés kutymorgótól, hogy 5ször 1 percre magára hagytam. Asszem még ebbe is bele kell jönnünk mindkettőnknek.
Egyébként egyáltalán nem ugat, ami jó, mert az alsó szomszéddal nem vagyunk túl jóban és nem szeretném, ha ránk szabadítaná a közös képviseletet, bár kutyát tartani nem tilos.
Most még elmegyünk egyet sétálni, hogy éjjel ne legyen baleset, aztán evés, mert Kata barátnőm azt mondta, hogy ő is egy tapasztalt kutyabirtokostól kapta tanácsként, hogy kaja után nem jó levinni az ebet, mert bélcsavarodást kap. Ha esetleg ezt egyszer olvassa egy állatorvos, alátámaszthatná vagy megcáfolhatná. Mindenesetre csak séta után lesz kaja. Az embernek sem tesz jót zabálás után lecaflatni 4 emeletet. Kíváncsi vagyok, hogy átalussza-e az éjszakát, úgy, hogy nem vagyok mellette. Mert ágyba felmászkálás nem lesz. Azzal szerintem rontanám az örökbefogadási esélyeit is.
Amúgy a kutyákkal jól elvan, bár kicsit félős, de egy bújós kutya minden gazdit le tud venni a lábáról. A macskákat viszont kergeti rendesen:)
Hát ennyit a kolesz első napjáról. Remélem jó lesz az első éjszakája is. Emlékszem, amikor 14 évesen felkerültem vidékről Budapestre, a belvárosi koleszágyamban azt hittem, hogy odakint a szél fúj ennyire. aztán rájöttem, hogy ez Ferenciek terének autóforgalma:)

Első mindig a névválasztás megideologizálása

Az ideológia nagyon egyszerű. Szerettem volna egy kutyát. De mivel felnőtt kislány vagyok rájöttem, hogy egy kutyát sok évre vállal be az ember, és sajnos a teknőseimet is 1 év után tovább kellett adni, mert megunta a gyerek. Persze azóta 20 év alatt sokat értem, de azért nem árt az óvatosság:)Ezt a Jóisten is tudta, mert mikor egy alapítványnál érdeklődtem egy kutyus iránt, annak már volt gazdajelöltje, így nem lehetett az enyém. Viszont felajánlották, hogy ideiglenes örökbefogadó lehetnék. Ez azt jelenti, hogy pár hónapig, amíg a gyepmesteri telepről végleges gazdihoz kerül az eb, addig nálam lakhat. Akár egy kolesz az álti és az élet között:)Kicsit vigyázni kell rá, figyelni, nevelni és majd elengedni, mikor megtalálta végleges gazdiját. Jellemfejlesztési lecke lesz megtanulni elengedni dolgokat. És biztos vagyok benne, hogy még nagyon sok dolgot fogok megtanulni, mert még csak ma érkezett Csoki Simon, akinek a végleges nevét majd az alapítvány munkatársa találja ki, és már ma is sokat tanultam tőle, róla.
Úgyhogy kezdődik a komoly kollégiumi élet. Munkanélküli pedagógusként csináltam magamnak egy nevelőtanári állást:)